Assisi Szent Ferenc kis virágai

  • Main
  • Assisi Szent Ferenc kis virágai

Assisi Szent Ferenc kis virágai

Tormay Cécile
دا کتاب تاسو ته څنګه خواښه شوه؟
د بار شوي فایل کیفیت څه دئ؟
تر څو چې د کتاب کیفیت آزمایښو وکړئ، بار ئې کړئ
د بار شوو فایلونو کیفیتی څه دئ؟
1926-ban, Szent Ferenc halálának 700. évfordulóján fordította le Tormay Cécile a ferences tanítványok által összegyűjtött és Fioretti néven ismertté vált tanításait.
Az emberiség nagy tanítói az életükkel tanítottak. Szent Ferenc is az életével tanított. Mielőtt megtalálta önmagát, könnyelmű, gazdag, tetszetős és kényes ifjú ember volt, kora harcaiban tüsténkedett, kóborolt. Fényűzően ruházkodott, tékozolt, szerette a dalt és a bort.
Atyja hiába patvarkodott, anyja hiába imádkozott. A kalmárkodást megvetette. Hadakozott, fogságba esett, tivornyázott tovább. És aranyát szórva, hetvenkedőn parancsolgatva kiáltotta oda egy nemes lovagnak: nagy fejedelem lesz még belőlem!
És Pietro Bernardone tékozló, kevély és tivornyázó fiából a szegénységnek, az alázatosságnak, a tisztaságnak örök fejedelme lett. Kalandos élete véget ért. Útközben beteg lett. Háborúskodni nem ment többé víg cimboráival, és Spoleto völgyében, későbbi szent földjén, egy éjszakán titokzatos hang kérdezte tőle: Úr avagy a szolga? Ekkor dőlt el lelkében, hogy Istent fogja szolgálni és nem az embert; az Urat és nem a szolgát.
Elhagyta a hadba menő kóbor lovagokat és visszatért Assisibe. Életszentsége és a Fioretti története ekkor kezdődött el. Cselekedetei, tanításai nyomán örökké virágba borulnak a lelkek virágai.
کال:
2009
خپرندویه اداره:
Kráter Műhely Egyesület
ژبه:
hungarian
ISBN 10:
9639735957
ISBN 13:
9789639735958
فایل:
MOBI , 271 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2009
په آن لاین ډول لوستل
ته بدلون په کار دي
ته بدلون ناکام شو

مهمي جملي